Amikor közöltem édesapámmal, hogy az általános iskola elvégzése volt és lesz az utolsó „értelmes” dolog az életemben, amihez hozzá kezdtem, kissé meglepetten bámult rám. Talán azt hitte, tréfálok, pedig a létező legkomolyabb arckifejezésemmel közöltem neki, hogy nem kívánok leérettségizni. Erre ő megkérdezte, hogy kirúgtak-e az iskolából, mire én elmeséltem neki, hogy valójában csak a portás az, aki rendre nem enged be az intézménybe. Először a hawaii ingemet kifogásolta, de másnap, amikor texasi marhahajcsárnak öltözve próbáltam behatolni, nos azt sem nézte jó szemmel. Ez a portás nem kedvelt engem. Mindig emlékezni fogok utolsó szavaira – amiket hozzám intézett: „ha bogár lennél, rádtaposnék”. Ilyen kifejezően még soha, senki nem fordult felém. Na, de nem szeretnék eltérni a tárgytól.
Amikor apám kissé hitetlenkedve, ugyanakkor nehezen álcázható megdöbbenéssel megkérdezte, hogy mégis mihez fogok kezdeni érettségi nélkül, - emlékszem, a következőket mondtam: Édesapám, csak adj nekem egy kis kezdőtőkét. Utána garantáltan nem lesz rám gondod. Ebből a pénzből én elmegyek Amerikába, és legközelebb akkor fogtok látni, amikor a híradóban egy fickót mutatnak, aki elhatározta, hogy részegen fog leúszni Jamaicába, Puerto Rico-ból. Ez leszek én. Érdekes módon apám nem lelkesedett az ötletért. Rögvest szobafogságra ítélt. Még megpróbáltam közölni neki, hogy 23 éves embereket nem szoktak szobafogságra ítélni, de a hangomat már sajnos nem hallotta, a kalapács zajától, mellyel a szögeket verte bele az ajtómba.
Innentől kezdve csak arra gondoltam, hogy szeretnék változtatni a dolgon. Nagyon nem volt ez így jó. Nem éreztem jól magam ebben a közegben: úgy éreztem, szeretnék kitörni innen. Kitörni ebből az átkozott, dohos szobából, melyben már 3 napja töltöttem a szobafogságomat. Olvastam egy NASA kisérletről, melyben azt tesztelték erős, fiatal embereken, hogy miként reagál az immunrendszerük a 3 heti tespedésre. A szervezetük tökéletesen elsorvadt, viszont azóta milliomosok, és mindegyikük kapott egy Neil Armstrongos pólót. Nos, nem tudom, hogy hová szerettem volna kijukadni, de az biztos, hogy ebben a három napban nem voltam valami aktív. Még a „Dörmögő Gyuszi, gyermekek legjobb mackó-majom-barátja” című könyvet is vagy háromszor kiolvastam. Nem volt nagy teljesítmény a részemről, ugyanis csak képek voltak benne. A VHS rendszerem már régóta felmondta a szolgálatot, így kiskorom kedvenc mesefilmjét, a „Slozy, a salakban hempergő irritált kecske” c. művet sem tudtam megtekinteni, pedig ez tipikusan az a film, amiben az ember minden egyes alkalommal új részleteket fedez fel. Legutóbb, olyan három évvel ezelőtt pl. feltűnt egy Chevrolet Caprice-t vezető koalamackó az egyik városi jelenetben. Na mindegy. Ezekkel a dolgokkal valahogy még mindig nem voltam közel a célomhoz: rakodómunkásnak lenni az Amerikai Egyesült Államokban – ez minden.
Jóanyám minden nap friss italt, ételt helyezett el a bejárat elé. Nagyon rendes dolog volt ez tőle, nagyraértékeltem. Az egyetlen gond az volt, hogy a beszögelt ajtón keresztül nehezen tudtam hozzájutni ezekhez az étkekhez. Ez a dolog elég hamar feltűnt mindenkinek, kivéve anyámat. A szomszéd gyerek, rendszeresen átjárt a lakásunkba, és az ajtóm előtt lakott jól. Mai szemmel nézve furcsállom, hogy az anyám elhitte neki, hogy játszani jön hozzám. Június negyedike, egy kellemetlen, havas nap volt az, amikor elhatároztam, hogy véget vetek ennek az éhezéssel, és ágybavizeléssel teli időszaknak. „Még egy mókusnak is van joga saját toalettet fenntartani” ordítottam apámnak, akit még mindig hidegenhagyott a szenvedésem.
Végső elkeseredettségemben elhatároztam, - harmadszorra, hogy végetvetek mindennek. Kinyitottam az ablakot, és kiléptem a kertbe. Igazából nem értem, hogy erre miért is vártam ennyit. Mindenesetre csak a bosszún járt az eszem: meg akartam bosszulni Vérhast, a denevért, akit a „Slozy” alkotói az utolsó jelenetben hibernáltak egy wc-kagylóban. Aztán ott volt még a szomszéd srác, aki ezúttal épp a napi betevő ebédjéért jött látogatásba az ajtóm elé. Egy igazi gonosz cselt eszeltem ki: egy Wendy’s hamburgert helyeztem el a tányéron. Ettől majd elmegy a kedve a dologtól…
